Nah sziasztok! :D
Újra jelentkezem.^^ Elnézést, hogy geciii ritkán írok bejegyzést, de otthon kurva szar a netem =/ szóval most is éppen mamánál vagyok és betámadtam
a gépet XDDDD igyekszem majd többet írni, ha lesz lehetőségem.:) addig is most nem tudok olyan sok mindenről beszélni, talán azt leírhatom, hogy milyen
volt a Szalagavató. Nos akkor elmesélem. Azzal kezdődött, hogy a szerdai énnekari próba kurva jól ment.:) aztán ahogy hazaértem éreztem, hogy fáj a torkom.=/ úgy voltam vele, hogy a csütörtöki főpróbára csak elmúlik. Hát ez nem így lett :( torokgyulladásom lett ráadásul még meg is fáztam és 38.97 sokos lázam volt 3 napon keresztül.(Y) háát nagyon nem tett jót, mivel Pénteken azaz Február 5-én volt a Szalagavató, amin Én meg egyik iskolástársam (akit eddig a barátnőmnek hittem, de csalódtam benne =/ -.-)
felléptünk. Úgy volt, hogy énekelünk egy közös számot és 2 szólót. Nekem
lett volna " Miley Cyrus - The Climb " , de sajnos a betegségem miatt ezt
ki kellett húznunk.:( nagyon szomorú voltam, mivel a Szalagavatóra Szeptember óta készültem! :S és hát ennyit ért a felkészülés.:((N). De annak
még örültem, hogy a közös számot eltudtam énekelni, mivel a fellépés előtt
úgy 15 perccel 3-szor is elment a hangom..:|:( besokkoltam és kiakadtam nagyon. bőgtem is..:S:( . Szóval ilyen volt a Szalagavató. Arról nem is beszélve, hogy a Mi kis dráága Márti nénink annyit nem mondott nekem amikor odamentem hozzá, hogy : " kösz Orsi, hogy nem hagytál szarban! " De nem!
hozzám se szólt a Szalagavató végéig.;):D ezt érdemeltem ki?! szerinte igen!:D háát akkor csóókolom azt a kis kacsóóját. Egy életre megutáltatta velem az
éneklést. Nem is tudom, hogy ezek után még foglalkozzak-e az énekléssel meg
a zenéével, mivel ez az egyetlen álmom...=/ nem tudom mi legyen. szerintetek? írjatok nekem üzenetet ezzel kapcsolatban, hogy ti mit csinálnátok ebben a helyzetben *.* ( orsiii_diamond16@freemail.hu ) köszönöm előre is, aki segít és leírja a véleményét.:) majd írok még.^^ sziiiiiasztok. puszcsiii. ( LLLL )
-
1 megjegyzés:
tiszta szar ez a blog.xd
ugy beszélsz mintha nagyonm sokan olvasnák ezt a szar blogod pedig :)ritka szar:)szia
Megjegyzés küldése